Miért halogatunk és hogyan tudunk leszokni róla?

Amikor az időgazdálkodás műhelyeken arra kérem a résztvevőket, hogy sorolják fel az idővel kapcsolatos gondjaikat, minden alkalommal megjelenik közöttük a halogatás. Valóban általános problémáról van szó, németországi és amerikai kutatások szerint a főiskolások 58-80 százalékát érinti és valószínűleg nálunk is eléggé általános.

A szakirodalmat tanulmányozva a legfontosabb tanulság, hogy a halogatás egy nagyon összetett jelenség, különböző típusaira pedig különböző technikákat alkalmazhatunk. Nagyon fontos, hogy megismerjük magunkat, illetve felismerjük, hogy a konkrét helyzetben mi az oka a halogatásunknak. Ebben a bejegyzésben a halogatás mögött meghúzódó okokat és az ezekhez kapcsolódó megoldásokat ismertetem.

A halogatást legegyszerűbben úgy határozhatjuk meg, hogy az elvégzendő feladat helyett mással töltjük az időnket. Olyankor beszélünk halogatásról, amikor tudjuk, hogy mit kellene tennünk, miért szükséges az adott feladatot elvégeznünk, mi az előnye, s mi lesz a következménye, ha későbbre hagyjuk, mégsem kezdünk hozzá, vagy sorozatosan más tevékenységekkel szakítjuk meg, változatos tevékenységekkel húzzuk az időt. Az egyetemisták többsége ismeri azt a helyzetet, amikor vizsgaidőszakban csillogóra takarítjuk a lakást, két-három fogásos ebédet főzünk, igyekszünk hasznosnak tűnő tevékenységeket végezni, vagy épp ellenkezőleg, órákat képesek vagyunk a konyhában beszélgetni lakótársainkkal, vagy teljes évadokat nézünk meg kedvenc sorozatunkból, csak a tanulásnak ne kelljen nekifogni.

A halogatáshoz komoly érzelmi teher is társul. Bár elsőre kisebb megkönnyebbülést érzünk, amikor egy feladatot elhalasztunk, hosszabb távon bűntudatot, szorongást, önmagunkkal való elégedetlenséget, lelkiismeret furdalást érezhetünk, ami további energiákat von el a feladat elvégzésétől. A szakirodalom olvasása közben azt láthatjuk, hogy a halogatás egy nagyon összetett jelenség, különböző okok húzódnak meg mögötte. Olvashatunk aktív és passzív, szorongó és nyugodt, nem krónikus és krónikus halogatókról, tökéletességre törekvőkről, aggódókról, kríziskeltőkről, túlteljesítőkről. Bár érdekes ezeket a tipológiákat és magyarázatokat is elolvasni, mi egy kicsit másabb szemszögből közelítjük meg a jelenséget.

A halogatás megértéséhez két jelenségre hívom fel a figyelmet. Csíkszentmihályi Mihály az áramlat-élmény (flow) meghatározásakor ír arról, hogy élményeinket a különböző helyzetekben a meglévő képességeink és az előttünk álló feladat nehézsége, a megoldáshoz szükséges képességek, egymáshoz való viszonya határozza meg.

Ideális esetben a kihívás megfelel a képességeinknek, esetleg egy kicsivel magasabb, de csak annyival, hogy elérhetőnek érzékeljük, ilyenkor pedig motiváltak vagyunk, belevágunk a feladat elvégzésébe és közben bele is tudunk feledkezni a tevékenységbe (áramlat-élményt élünk meg). Viszont van három másik eset is: amikor a feladat megoldása magasabb készségszintet igényel, mint amivel rendelkezünk, túl nehéz (ilyenkor szorongunk), amikor a feladat kevesebb készséget igényel, az az túl könnyű (ilyenkor hamar megunjuk), és amikor igazából a képességeink sincsenek meg hozzá, de nem is túl fontos a feladat, ilyenkor nagymértékben hidegen hagy (ez az apátia érzése). Általában, amikor egy feladat jó eséllyel megoldható, ugyanakkor fontos és kihívást jelent számunkra, nem jellemző, hogy elhalasztanánk. Belevágunk és legtöbbször sikerrel teljesítjük és pozitív élményekkel lépünk tovább. De sajnos ez nincs mindig így.

Gyakorlatilag akkor beszélhetünk halogatásról (és ez a második fontos jelenség), amikor a másik három eset valamelyike áll fenn és mi ebben a helyzetben megfutamodunk a feladat elől: akár azért, mert szorongunk, akár azért mert unjuk vagy érdektelen számunkra az adott feladat – mindhárom esetben szabadulni próbálunk tőle. És ez az elkerülő magatartás,viselkedés a halogatás megértésének kulcsa.

Abban reménykedünk, hogy hátha megoldódik magától (szorongás), valaki más megcsinálja helyettünk, vagy egyszerűen csak valami kellemesebb tevékenységbe kezdünk az unalmas vagy érdektelen feladat helyett (unalom, apátia). A halogatás tehát egy viselkedésmód, amikor egy számunkra kellemetlen feladat elől próbálunk kitérni,és ez annyira a részünkké válhat, hogy akár szokássá is alakulhat.

Hogyan tudjuk legyőzni a halogatást? A legelső lépés mindenképp az, hogy figyeljük meg, melyik helyzettel állunk szemben! Túl nehéznek éljük meg a feladatot, kételkedünk abban, hogy megtudjuk-e valósítani? Félünk a kudarctól, attól, hogy mások mit gondolnak majd a munkánkról, elég jónak találják-e, esetleg attól, hogy egy versenyhelyzetben alulmaradunk? Vagy úgy érezzük, hogy nem tökéletes, és szerintünk csak a tökéletes a jó? Esetleg nem akarjuk vállalni a vele járó nehézségeket,kellemetlenségeket, esetleg konfliktusokat? Vagy csak egyszerűen nem érdekel, lényegtelennek, nem fontosnak, unalmasnak tartjuk?

Ha túl nehéznek ítéljük az előttünk álló kihívást, akkor nagyon sokat segít, ha felosztjuk-felszeleteljük kezelhető részekre (ezt hívják szalámi-technikának). Azokat a feladatokat, amelyeket nem tudsz 1-2 órán belül megoldani, projektként kell kezelni és kisebb részekre bontani. Szintén segít, ha megteremtjük a megfelelő körülményeket, környezetet a feladatok elvégzéséhez, kizárjuk a zavaró tényezőket, amik hátráltathatnak (zajforrások, telefon, chat lehalkítása-kikapcsolása, stb.). Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy ha a feladat valóban igényel olyan készséget, tudást, ami nem áll rendelkezésünkre, akkor mindenképp kérjünk segítséget valakitől.

Ha túl könnyű, unalmas számunkra a feladat és ezért halogatjuk, van néhány ötlet, amivel kellemesebbé tehetjük: elmehetünk egy számunkra kellemes környezetbe (pl. kávézóba), vagy egy nehezen hasznosítható időben végezhetjük el (pl. vonatozás közben), vagy például kitalálhatunk kisebb jutalmakat, amivel az egyes szakaszok után megjutalmazzuk magunkat. Szintén segít, ha vizualizáljuk, elképzeljük az eredményt (milyen jó lesz nekünk, ha elvégezzük a feladatot!). Egy másik technika, ha a rendszeresen visszatérő kellemetlenebb, unalmasabb feladatokat a heti időbeosztásunk részévé tesszük, és lassan rutinszerűvé, megszokottá válik.

Ha motivációra van szükségünk egy érdektelen feladat esetén, akkor előszöris gondoljuk át, hogy egyáltalán miért van a feladat a listánkon. Ha valóban érdektelen és nem fontos, engedjük el, vagy szabaduljunk meg tőle. Az is előfordulhat, hogy egy hosszú távon fontosabb célunk része, ebben az esetben viszont harcoljunk meg vele! Segít például, ha célunkról és a feladatról mesélünk másoknak, így számon kérhetők, felelősségre vonhatók leszünk (és hát ciki mások előtt folyamatosan bevallani a halogatásunkat). Jutalmazzuk magunkat, vagy állítsunk be emlékeztetőket, szabjunk határidőket a feladat elvégzéséhez.

A határidők amúgy igen érdekes jószágok, vannak, akik egy unalmasabb, kevésbé fontos feladat nehézségi szintjét úgy emelik, hogy az utolsó percekre hagyják, amikor már nemcsak a feladattal, de a határidővel is meg kell küzdeni, így már kihívássá válik a feladat elvégzése. Amikor viszont egy nehezebb feladat előtt állunk, a határidő tovább ronthatja a dolgunkat, és erősítheti a szorongásunkat.

A halogatás tehát egy viselkedésmód, amely akár szokásunkká is válhat. Legtöbbször nem tudatos, menekülési reakció, amelyet különböző helyzetekben élhetünk meg. Fontos viszont tudni, hogy mi a menekülésünk oka: valamilyen félelem, szorongás, esetleg az unalomtól vagy valamilyen kellemetlenségtől szeretnénk-e szabadulni? Ebben rejlik ugyanis a helyzet kulcsa!

Végezetül két izgalmas előadást ajánlok, az elsőt általánosan mindenkinek, a másodikat pedig különösen a nyugodt halogatóknak, akik a feladat helyett inkább a kellemes élményeket választják, végül pedig kríziskeltéssel igyekeznek mozgásba hozni magukat.

Zárásnak pedig egy hasznos cikk: elolvasom

Dániel Botond
BBTE Mentor Klub tréner

Vélemény, hozzászólás?